Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                           Kagura  

Kép

Név: Kagura

Kor: Alig 1 éves, de 19-nek látszik

Család: Nincs neki, mivel Naraku reinkarnációja

Fegyver: Legyezője

Szellem, reikarnáció

Mint már említettem, ő Naraku egyik reinkarnációja (pontosabban a 2.). A félszellem magánál tartja Kagura szívét, így akármennyire is szabad szeretne lenni a szélboszorka, nem lehet az. Ha bármikor szökni, vagy elárulni próbálná Narakut (mit meg is tesz párszor), akkor "alkotója" egyszerűen csak elpusztítaná a szívét. (Ez még nem történt meg.) Egyesek szerint tetszik neki Sesshoumaru, mivel többször is hozzá futott segítségért. Ez am. a történet folyamán egyre valószínűbb. A történet végén majdnem meghalt, csak annyi mentette meg, hogy "nincs nála" a szíve. Mindig a legyezőjével támad, de képes a halottakat is irányítani. Kagurát úgy is említik, mint a "Szelek Úrnője", mivel képes a levegőt/szeleket irányítani.

 

Kanna

Kép

Név: Kanna

Kor: Alig 1 éves

Család: Szintén reinkarnáció

Szellem,reikarnáció

Fegyver: A tükre

 

Róla szinte semmit se lehet megtudni, mivel nagyon ritkán szólal meg. (Talán mond úgy 20 mondatot az animében.) Narakunak ő a legelső inkarnációja. Kagurával ellentétben més sosem próbált elszökni tőle, inkább minden parancsát követi és teljesíti "szó nélkül" xD. A tükrét mindig magánál hordja, amit sokmindenre lehet használni, pl. a lelkek kiszívására, vagy különböző helyszínek mutatásásra. Ő a Naraku bébi "bébiszittere". xD  Igaz, hogy nem beszél sokat, de attól még szerintem bátrabb, és talán még okosabb is Kaguránál. ^^

 

Hakudoushi

Kép

Név: Hakudoushi

Kor: Alig 1 éves

Fegyver: A saját ˝alkotása˝, egy szellem:  Muryoumaru, és a Narakutól kapott hatalmas ereje, de van egy lándzsája            

Család: A másik fele (Naraku bébi)

Szellem, reinkarnáció

"Társa"/állata: Entei

A Naraku bébi kettévágásával született. Olyan hatalmas ereje van, hogy még Entei (a félelmetes szellemló) is megengedte, hogy felüljön rá. A személyisége Narakuéhoz hasonló, és ha nincs ott a félszellem, akkor ő a főnök. :) Kagura láthatóan fél tőle. Az animében sikeresen elkészítette a tökéletes szellem-szolgáját, de addig is sokat kísérletezett, mi többször megkeserítette a főhősök dolgát. Sokat gondol magáról, és mindenkit lenéz.

 

Naraku bébi, Akago

Kép

Név: Naraku bébi, Akago

Fegyver: Nincsen

Család: Másik fele (Hakudoushi)

Naraku szíve

Naraku utolsó reinkarnációja, kiben a félszellem halandó szíve dobog. Egy alkalommal Inuyasha kettévágta, de semmi baja sem lett tőle. (Egyik fele visszanyerte eredeti alakját, a másikból pedig "megszületett" Hakudoushi.) Egy kristályt (kristálygömböt) szorongat egyfolytában, minek köszönhetően nem láthatják Naraku körülőtte lévő gonosz auráját. Ez azért szükséges, mert egyedül teljesen védtelen (olyan mint minden átlagos csecsemő. :P), és ha magölnék, akkor utána Narakut is könnyű szerrel el lehetne pusztítani. Kanna feladata, hogy vigyázzon rá.

 

 

Írta: Akemy

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

love

(evelin, 2015.02.05 17:09)

és a hét harcos?!

:)

(laura, 2014.11.29 19:33)

kanna jég embere sincsen ott, aki a tessaiga-ol ellopta az erőt, a saját készítésű tessaiga-jába

kisslaurag@freemail.hu

(InuChi, 2014.01.19 16:24)

Na ez már jóóóóó!!

Borostyán@citrommail.hu

(Horváth Borostyán, 2012.10.14 16:53)

Ez már tök jó szereplők.

kimaradtak

(nyossza, 2012.02.12 22:45)

ők nem reinkarnációk, hanem inkarnációk. és a többiek? Byakuya, moryomaru, goshinki, entei? őket is beletehetnéd

inureka@freemail.hu

(ducsai réka, 2009.05.10 21:42)


Én úgy tudom hogy amit Annanak írtál az NEM KANNA? És a bébit nem 1 pap botja olvasztott szét csak azért mert egy részlet nekem így mutata? De amugy ez is naon tetcet.

Köszi

(Akemy (szerki), 2008.12.16 16:32)

Köszi! Akkor oda is írom!

Mellékszereplő

(Serina, 2008.12.09 20:38)

Hakudoshi bébi fele Akago.:D

 

 

Profilkép



Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< November / 2017 >>

Statisztika

Online: 5
Összes: 230953
Hónap: 1640
Nap: 66